Besurrant és az alvó sértett mellett emelte el értékeit

2022. 01. 06., cs - 10:07
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök rövid időn belül elfogták a kifosztással gyanúsítható helyi nőt.

Mint arról korábban röviden beszámoltunk, az egyik kecskeméti utcában leállított lakókocsi nyitott ajtaján keresztül surrant be egy ismeretlen elkövető 2022. január 5-én hajnalban. Miközben a tulajdonos aludt, a telefonját, táblagépét, egy ezüstérmét, valamint iratait és bankkártyáját lopta el.

A kecskeméti rendőrök a bejelentést követően nem sokkal beazonosították, és elfogták a kifosztással gyanúsítható 20 éves helyi nőt. Gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.