Betörés közben ütöttek rajtuk a szabolcsi rendőrök

2020. 09. 10., cs - 09:51
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csempészett jövedéki termékeket tulajdonítottak el egy nyíregyházi társasház pincéjéből.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának munkatársai előzetes bűnügyi információik alapján betörés közben ütöttek rajta egy négyfős társaságon. A nyomozók 2020. szeptember 8-án éjszaka Nyíregyházán, egy lakótelepi háztömb alagsorában érték tetten a férfiakat, akik az általuk feltört pincéből igyekeztek eltulajdonítani az ott tárolt magyar adó- és zárjegy nélküli dohánytermékeket. A társaság tagjai a pincében lévő több millió forint értékű csempészett jövedéki terméket éppen a pincéből hordták ki, és gépkocsijukba pakolták be, amikor a rendőrök megérkeztek. A nyomozók B. J. 46 éves, K. A. 47 éves nyíregyházi, valamint L. A. 48 éves tiszarádi és O. A. 52 éves érpataki lakosokat a helyszínen elfogták, és a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták és őrizetbe vették őket. A rendőrség az illetékes ügyészség felé előterjesztést tett a gyanúsítottak letartóztatásának indítványozására. A pincében tárolt jövedéki termékeket, a mintegy 2856 doboz cigarettát, a 17,5 kilogramm mennyiségű vágott dohányt, valamint a nyomozók által intézkedés alá vont tulajdonost, a rendőrség átadta az eljárás lefolytatására illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.


Hírfolyam

 

Felismeri a fiatalokat?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyek azonosításához.

 

Keressük Vaskó Krisztofert!

A Szerencsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 17 éves, taktabáji fiú eltűnése ügyében.

 

Működik a jelzőrendszer: A gyanú gyermekpornográfia

Őrizetbe vették a rendőrök azt a megyaszói férfit, akinek a számítógépén gyermekekről készült képeket találtak, illetve azt a miskolci férfit, aki kiskorúaktól csalt ki szexuális tartalmú fotókat.

 

Garázdaság miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy férfi azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy betört egy kirakatüveget a városban.

 

Tanácsosok lettek

Az elmúlt hetekben a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományából két kollégánk is magas szintű állami elismerésben részesült.