Betöréshez mentek, kábítószert találtak a budapesti rendőrök

2022. 02. 05., szo - 07:50
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az egyik gyanúsított sütőpornak hazudta a kábítószert, társa a vécén próbálta lehúzni a marihuánát. Az óbudai nyomozók kábítószer-kereskedelem miatt folytatnak eljárást.

Betörésről érkezett bejelentés 2021. december 15-én a késő esti órákban Óbudáról a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol betörők ugyan nem voltak, de a lakásban különböző kábítószergyanús anyagokat és az adagolásukhoz használt eszközöket találtak. A lakást bérlő 33 éves nő először megpróbálta bemesélni, hogy csak sütőporról van szó, de miután egyre több minden került elő, beismerte, hogy a több mint két kilogramm növényi anyag és 135 gramm egyéb kábítószer - feltehetően kokain - a barátjáé. A nyomozás során szakértő vizsgálja a lefoglalt kábítószergyanús-anyagokat. A III. Kerületi Rendőrkapitányságon N. Ritát kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság december 18-án elrendelt.

 

Az említett barát felkutatásához a BRFK Bűnügyi Főosztály Célkörözési Osztály segítségére volt szükség. A 44 éves J. Lászlót a BRFK Bűnügyi Főosztály Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival VIII. kerületi lakásán fogták el 2022. február 2-án. A rendőrök érkezésekor a férfi a vécén próbálta lehúzni a marihuánát.

 

A lakás átkutatásakor a fővárosi rendőrök több mint három kilogramm növényi eredetű anyagot, és több mint 500 gramm - közel másfélmillió forint értékű -  marihuánát, a csomagoláshoz használt eszközöket, és mintegy 900 ezer forintot foglaltak le. A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányságán a férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.