Betörőket értek tetten a kaposvári rendőrök

2021. 02. 22., h - 15:32
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A három férfivel és egy nővel szemben lopás miatt indítottak nyomozást.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-Irányítási Központjába betörésről érkezett bejelentés 2021. február 21-én, 16 óra 30 perckor egy kaposvári ingatlanról. A helyszínre érkező körzeti megbízottak három férfit és egy női társukat érték tetten a bűncselekmény elkövetőse során.

A feltételezett elkövetők az ingatlan egyik melléképületének lakatját lefeszítették, és onnan kézi szerszámokat, illetve különböző kerti eszközöket próbáltak meg eltulajdonítani. Az egyenruhások a 24 és 54 év közötti helyi lakosokat elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók mind a négyüket lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. H. Lászlót, H. Lászlónét, valamint H. Patrikot – mivel a bűncselekmény elkövetésekor már személyi szabadságukat korlátozó kényszerintézkedés alatt álltak – őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.


Hírfolyam

 

A Kapuvári Hagyományőrzőknél jártunk

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa a kapuvári, a babóti, vitnyédi és höveji nyugdíjasklubok tagjaihoz látogatott el prevenciós előadásával.

 

Összehangolt akció Hajdúhadházon

Célkeresztben volt körözött személyek elfogása, kábítószer-bűncselekmények felderítése és közlekedési szabálysértők kiszűrése a forgalomból.