Betört az ismerőséhez, majd elaludt nála - az egyenruhások előállították

2020. 10. 27., k - 09:12
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a 45 éves nőt az sem zavarta, hogy senkit nem talált otthon. Egy ásóval betörte a bejárati ajtó üvegét, bement a házba, elaludt, majd a debreceni rendőrök ébresztették.

A rendőrségre 2020. október 26-án 15 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy debreceni ingatlanba betörtek. Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek, és megdöbbenve tapasztalták, hogy az elkövető még mindig az ingatlanban van, azonban elaludt az egyik ágyon. Felébresztették, kitessékelték a házból, majd előállították a rendőrkapitányságra.

A helyi nő beismerő vallomást tett kihallgatásán, és elmondta a nyomozóknak, hogy ő csak meg akarta húzni magát ismerősénél, azonban amikor észrevette, hogy senki nincs a házban, úgy döntött, hogy nem adja fel eredeti célját.Talált egy ásót a kertben, betörte vele a bejárati ajtó üvegét, bement a házba, majd álomra hajtotta a fejét.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 45 éves nővel szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.