Betört egy hevesi iskolába

2019. 11. 01., p - 08:25
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható helyi férfit azonosították és kihallgatták a rendőrök.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. október 29-én nemsokkal 22 óra után érkezett bejelentés arról, hogy feltehetően betörés történt egy hevesi iskolában.

A kiérkező rendőrök megállapították, hogy az intézmény raktárába az ablakot betörve jutott be az ismeretlen személy, aki erősítőket, mikrofonokat készített össze az udvaron. Továbbá a főépület egyik ablakát is betörte, majd egy teremben az ott felszerelt interaktív táblát leszakította a helyéről és összetörte, mely ennek következtében használhatatlanná vált. A helyszínről végül nem tulajdonított el semmit, mert cselekménye közben megzavarhatták.

A bűncselekmény elkövetésével összefüggésben 2019. október 31-én a rendőrök egy 25 éves helyi lakost hallgattak ki, aki beismerő vallomást tett.

M. Bélát azzal is gyanúsítják, hogy 2019. október 11-12. között az ablakot befeszítve betört egy hevesi lakóházba. Vele szemben a Hevesi Rendőrkapitányság lopás vétség és lopás bűntett kísérlet elkövetése miatt folytat büntetőeljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.