Bilincsben

2020. 02. 05., sze - 09:53
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunakeszi rendőrök elfogták a 37 éves közveszéllyel fenyegetőt - gyerekcsínynek szánta.

Három alkalommal fenyegetőzött egy gödi gyár felrobbantásával tavaly nyár óta egy akkor még ismeretlen férfi. 2019. június 14-én kora délután, 2020. január 13-án dél körül, valamint 2020. január 29-én nem sokkal 12 óra után egy SIM kártya nélküli mobiltelefonról kezdeményezett hívást a 112 központi segélyhívó számra.

A rendőrök az ilyenkor kötelező protokoll szerint a teljes épületet kiürítették, alkalmanként 2000-2500 dolgozónak kellett ideiglenesen, az átvizsgálás időtartamára elhagyni az üzem területét. Az átvizsgálások során robbanóanyagot, vagy robbantásra alkalmas eszközt nem találtak, a fenyegetések utólag valótlannak bizonyultak.

A nyomozás mostanra hozott eredményt, a dunakeszi rendőrök 2020. február 4-én délelőtt a gyár területén elfogták az egyik építési alvállalkozónál dolgozó, 37 éves K. Róbertet. Az újszászi illetőségű férfi kihallgatásán beismerte és megbánta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, megfogalmazása szerint gyerekcsínynek szánta a hirtelen jött, „ész nélküli tárcsázást”. Ebédidőben félrevonult a többiektől és a segélyhívón fenyegető bejelentéseket tett.

K. Róberttel szemben a további eljárás a Dunakeszi Rendőrkapitányság folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.