Bilincselés 18 órán belül

2020. 08. 09., v - 11:21
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei nyomozók őrizetbe vették a tegnapi érdi emberölés két gyanúsítottját.

Egy érdi ház tetőtéri szobájában mozdulatlanul fekvő férfiről érkezett bejelentés a rendőrségre 2020. augusztus 8-án 12 óra 47 perckor. A helyszíni és a halottszemle egyértelműsítette, a 47 éves férfi bűncselekmény áldozata lett, testszerte több késszúrást elszenvedett. Az is kiderült, halála nagy valószínűséggel előző nap késő este állt be.

A Pest megyei forrónyomos rendőrök a holttestet megtalálókat és a környéken élőket kikérdezték, a beszerzett információk alapján két férfit vettek számításba lehetséges elkövetőként. Némi nehézséget okozott, hogy csak a keresztnevük volt ismert, lakcímükön régóta nem tartózkodnak, csavargó életmódot élnek. Ennek ellenére sikerült megállapítani, hogy egy fővárosi kórház melléképületében szoktak „csövezni”. Elfogásuk, előállításuk a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársainak közreműködésével 2020. augusztus 9-én 1 óra 20 perckor megtörtént.

A 26 éves, budapesti Cs. Sándor és a 20 éves tárnoki V. Kálmán a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését. Személyes sérelmüket hozták fel indokként, az áldozat korábbi, számukra nemtetsző viselkedését akarták lerendezni. Cs. Sándor ököllel ütötte az ágyában fekvő sértettet, miközben V. Kálmán egy késsel többször megszurkálta, néhány perccel később sorsára hagyták áldozatukat és elszaladtak a helyszínről.

Cs. Sándor és V. Kálmán ellen – őrizetbe vételük mellett – emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben előterjesztést tesznek letartóztatásukra.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.