Bíróság elé állhat a tarnazsadányi férfi

2018. 01. 18., cs - 07:31
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök kilenc rendbeli lopással gyanúsítják.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a Hevesi Rendőrkapitányság nyomozói 2018. január 16-án őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgattak ki egy 19 éves tarnazsadányi lakost.

A gyanú szerint 2017. október 8. és 2017. december 21. között több tarnazsadányi lakóépületből és azok melléképületeiből tulajdonított el ruhaneműket, kerékpárokat, kisebb konyhai felszereléseket, továbbá egy leparkolt személygépjárműből készpénzt is.

A férfi ellen a kilenc rendbeli lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárást a nyomozó hatóság befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal 2018. január 17-én megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.