Bíróság elé kerülhet a szemetelő

2019. 10. 12., szo - 07:56
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kalocsai nyomozók vádemelést javasolnak az ellen a férfi ellen, aki a háztartási hulladékától illegális módon szabadult meg.

 

A Magyar Államvasutak Üzemeltetési Főigazgatósága 2019. április 4-én levélben tett feljelentést a Kalocsai Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, aki Öregcsertő térségében, a MÁV kezelésében lévő területre szemetet rakott le. A hulladék között autó alkatrész, szivacs, műanyag palackok, virágcserép és papír is volt. A beszerzett adatok alapján a nyomozók rövid időn belül beazonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 23 éves helybélit. A férfit – az ügybe bevont igazságügyi környezetvédelmi szakértő véleménye alapján – a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a nyomozók az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.