Bíróság előtt felelhet

2020. 03. 05., cs - 08:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezte a rendőrség a vizsgálatot azzal a férfival szemben, aki buszsofőrt bántalmazott Tatabányán.

Előzetes szóváltást követően ütötte meg egy férfi egy helyi járatú autóbusz vezetőjét Tatabányán 2020. február 20-án. A sofőr le akarta szállítani V. Tamást a buszról, ő azonban ennek nem tett eleget, hanem vitatkozni kezdett vele, majd bántalmazta. Az elkövető ekkor leszállt az autóbuszról és távozott. A sértett azonnal bejelentést tett a rendőrségen. A tatabányai rendőrök néhány percen belül a helyszínre érkeztek, és a közelben elfogták a 40 éves férfit. V. Tamást előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az ügyben a Tatabányai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.