Bírósági végrehajtóknak adták ki magukat

2019. 04. 16., k - 09:28
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két hajdú-bihari lakos több millió forintot csalt ki áldozataiktól, miközben gondosan odafigyeltek arra, hogy minél hihetőbb legyen a karakterük. A debreceni nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

A rendőrségre arról érkezett bejelentés 2017-ben, hogy egy nő végrehajtónak adta ki magát és debreceni lakások értékesítéséért előleget vett el több érdeklődőtől is. A helyi nyomozók az ügy felderítésébe kezdtek és megállapították, hogy a 27 éves nő és 44 éves társa gondosan felkészültek, hogy minél hitelesebbek legyenek. A hajdúböszörményi nő és a debreceni férfi egy létező végrehajtói iroda munkatársainak adták ki magukat, ezzel megtévesztve a sértetteket. A páros bélyegzőt, valamint pecsétet is hamisított azért, hogy minél meggyőzőbbek legyenek és a szerződések megkötésekor se bukjanak le. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a nőt és a férfit, akik több lakásra is különböző összegű foglalókat vettek át, látszólag szabályos és jogszerű keretek között. A sértettek a szerződéskötések után azonban hiába hívták őket. 

A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottakkal szemben üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, valamint hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.