Boltba tört be két fiatalkorú, akiket elfogtak a rendőrök

2020. 03. 26., cs - 08:44
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szécsényi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 16 éves fiút és társát.

Lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szécsényi Rendőrkapitányság egy 16 éves fiú és 15 éves társa ellen. A helyi lakosok 2020. március 24-én 19 óra körül egy nógrádszakáli üzlet raktárépületének ablakát benyomták, majd a nyílászáró elé támasztott ajtót félre lökték, és az ablakon átnyúlva kivettek és eltulajdonítottak közel negyven üveg szeszes italt és harminc üdítőitalt.

A bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két fiatalkorút, akiket a rendőrkapitányságra előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.