Botcsinálta titkos ügynök

2018. 12. 14., p - 09:42
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A 64 éves férfi akciófilmbe illő személyazonosságot talált ki magának azért, hogy hitelesen félre tudja vezetni áldozatait. A debreceni nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen arról, hogy egy ismerősének három alkalommal, különböző pénzösszegeket adott kölcsön, azonban a férfi a több mint 6 millió forintból semmit nem fizetett vissza neki és egy ideje már nem tudja őt elérni sem. A nyomozók a beszerzett információk alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen 2017. november 21-én, egy debreceni szórakozóhelyen elfogtak. A rendőrök a férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek - akkor még - előzetes letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2017. november 23-án elrendelt.

A nyomozók a gyanúsított házában végzett kutatás során egy – engedély nélkül tartott - lőfegyvert, valamint lőszereket foglaltak le. A nyomozás adatai szerint a debreceni lakos minden áldozatának azt mondta, hogy ő egy magas beosztású, titkos ügynök. Célja az volt, hogy a sértettek bizalmába férkőzzön, és amikor ez sikerült különböző okokra hivatkozva készpénzt kért tőlük. Volt olyan sértett, akitől közel 15 millió forintot csalt ki.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 64 éves férfival szemben üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, továbbá lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rablás miatt keressük

A dunaújvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Forgalomterelés a 42-es számú főúton

Megnövekedett a határátlépés és várakozás ideje a román határszakaszon, emiatt a személygépjárművek forgalmának terelésére kell számítani a 42-es számú főúton Hajdú-Bihar megyében.