Bűnös családi vállalkozás

2020. 08. 29., szo - 05:00
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szüleik után kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható testvérpárt fogtak el a bátonyterenyei rendőrök Mátraverebélyben.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett és új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 43 éves férfi és egy 39 éves nő, továbbá kábítószer-kereskedelem és kényszerítés hatósági eljárásban bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 16 éves lány és egy 16 éves fiú ellen.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai 2019. augusztus és 2020. május 7. közötti időben Mihálygerge, Salgótarján és Mátraverebély belterületén, valamint Bátonyterenye és Tar külterületén több személygépkocsit ellenőriztek. Az ellenőrzés során az egyenruhások kábítószergyanús növényi származékot, port és kristályos anyagot találtak meg, és foglaltak le, valamint a járművekben tartózkodókkal szemben felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja is. A szakértői vélemény alapján a lefoglalt anyagok egy része kábítószernek, másik része új pszichoaktív anyagnak minősül.

A bátonyterenyei nyomozók a fenti információk birtokában összehangolt akció keretén belül 2020. május 27-én elfogták, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették azt a 39 éves nőt és 43 éves férjét, akik a megalapozott gyanú szerint a lefoglalt kábítószerrel és az új pszichoaktív anyaggal kereskedtek.

A rendőrök a további felderítő munka eredményeképpen 2020. augusztus 26-án az éjszakai órákban Salgótarjánban ellenőriztek egy gépjárművet, amelynek során az egyik utasnál kábítószergyanús sárgás színű anyagot találtak, és foglaltak le. A nyomozók megállapították, hogy a járműben utasként tartózkodó 28 éves férfi – az ellenőrzését megelőzően – a sárgás színű anyagot a már korábban letartóztatásba helyezett házaspár mátraverebélyi lakásán vásárolta. Az üggyel összefüggésben a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai a letartóztatásba helyezett gyanúsítottak 16 éves lányát és fiát fogták el, és állították elő a rendőrkapitányságra. A megalapozott gyanú szerint a fiatalkorúak az elmúlt időszakban több személy részére értékesítettek kábítószert, valamint az ügyben érintett több személyt is felkerestek és megfenyegettek azért, hogy szüleik ellen tett vallomásukat visszavonják.

A bátonyterenyei rendőrök a végrehajtott kutatás alkalmával 70,65 gramm és 25,8 gramm kábítószergyanús kristályos anyagot és növényi törmeléket, és azok értékesítéséhez szükséges eszközöket találtak meg és foglaltak le, amelyeken az elvégzett gyorsteszt kábítószerre pozitív jelzést adott.

A hatóság tagjai a büntetőeljárás során ezideáig tíz személyt hallgattak ki kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt. A két fiatalkorút a rendőrök őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására az illetékes ügyészségen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.