Csak addig, amíg eláll az eső

2018. 06. 23., szo - 08:53
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak a balmazújvárosi rendőrök egy kerecsendi férfival szemben.

Egy tiszacsegei lakos 2018. június 22-én 18 óra 15 perc körül telefonon hívta a rendőrséget és elmondta, hogy amíg a háza előtt leparkolt gépkocsijából pakolt, egy férfi beült az autóba és elhajtott azzal. A bejelentő elmondta, hogy egy másik gépkocsival a járműve keresésére indult, amikor azt látta, hogy azzal balesetet szenvednek.

A rendőrök adatgyűjtést végeztek és a baleset helyszínére mentek, ahol elfogták a 25 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint engedély nélkül elvitte a Suzuki típusú gépkocsit. A gyanúsított Tiszacsegén közlekedett a járművel, amikor elveszítette uralmát a gépjármű felett és egy ingatlan kerítésének hajtott, majd áttörve azt az udvaron állt meg.

A kerecsendi lakos kihallgatásán beismerő vallomást tett és elmondta, hogy nem akarta ellopni a Suzukit, csak addig akarta használni azt, amíg eláll az eső.

K. Balázzsal szemben a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, őrizetbe vétele mellett folytatja az eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.