Csalással, emberkereskedelemmel és kényszermunka elkövetésével gyanúsítják a nyomozók

2021. 05. 08., szo - 06:00
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A 27 éves enyingi férfi egy gondnokság alá helyezett embert károsított meg.

Letartóztatását tölti az a 27 éves enyingi férfi, akivel szemben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda (KR NNI) Székesfehérvári Osztálya folytat büntetőeljárást.

Sz. Róbert a gyanú szerint még 2017 májusában, adásvételi szerződéssel megvásárolta egy férfi Torvaj belterületén lévő földterületét, az azon található ingatlannal együtt. A vételárat még aznap ismeretlen módon visszaszerezte az eladótól, aki akkor már különböző mentális betegségei miatt, meglehetősen rossz egészségi állapotban volt. Sz. Róbert az adásvétel és a fizetési szándék színlelésével megszerzett ingatlant még abban az évben továbbértékesítette, a kiszolgáltatott sértettet pedig egy mezőszentgyörgyi ingatlan garázsépületéből leválasztott ablaktalan, folyóvízzel nem rendelkező helyiségében helyezte el. A bíróság által gondnokság alá helyezett sértett nyugdíj előtti ellátását, majd a gondnok által küldött nyugdíj jelentős részét a gyanúsított és hozzátartozói átvették, felhasználták, mindeközben a sértett minimális ellátást kapott és a lakhatásért cserébe a ház körül foglalkoztatták. A férfit egy rendőri akció keretében 2020. december 10-én helyezték biztonságos környezetbe.

Sz. Róberttel szemben - letartóztatásba helyezése mellett - nagyobb kárt okozó csalás bűntett, emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetése miatt folytat nyomozást a KR NNI.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.