Csalókat fogtak el az óbudai rendőrök

2021. 09. 14., k - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a házaspár idős embereket károsított meg.

Egy 80 éves óbudai asszonytól csalták ki ékszereit 2021. szeptember 2-án. Az idős sértettel az utcán ismerkedett össze egy középkorú nő, aki azt mondta, hogy férjével megvenné az aranytárgyakat, de fizetni csak később tudnak. A néni átadta a mintegy egymillió forint értékű ékszereket, majd másnapig hiába várta, hogy a csalók jelentkezzenek a pénzével. A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói egy héten belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőket, az 54 éves K. Józsefnét és 56 éves férjét. Az eljárás adatai szerint a nő korábban is károsított meg idős embereket Óbudán. A sértetteknek azt mondta, hogy ékszereket, régiségeket vásárolna,  majd a lakásba bejutva meglopta őket. A gyanú szerint idén júniusban két értékes festményt, míg tavaly 400 ezer forintot tulajdonított így el.

A III. kerületi rendőrök a csalás és kifosztás bűntett miatt folytatott eljárásban a nőt és a férfit is őrizetbe vették. A nyomozás során vizsgálják, hogy a házaspár más idős embereket is megkárosított-e. A gyanúsítottaktól tisztázatlan eredetű ékszereket és kézzel írt bizonylatokat foglaltak le. ​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam