Csónakot lopott egy hamis rendszámú teherautóval

2021. 09. 28., k - 09:55
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendőrei lopás közben érték tetten a férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei a cselekménye közben tetten érték és elfogták azt a férfit, aki egy szigetszentmiklósi kikötőből egy csónakot és két csónakmotort lopott 2021. szeptember 23-án 21 óra 30 perc körül.

A DVRK nyomozói a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársaival együttműködve a lopott csónakon és motorokon kívül a férfi teherautóját is lefoglalták. A jármű rakterében egy kisebb hajó felhúzására és szállítására alkalmas felszerelések voltak, eredeti rendszáma felett pedig egy másik azonosító volt elhelyezve. A férfi zsebében kesztyű és kés is volt, illetve az intézkedés során az is felmerült, hogy a teherautóját ittasan vezette.

Az 50 éves J. József lakhelyén a nyomozók kutatást tartottak, melynek során további csónakmotorokat, ál- és nyerskulcsokat, valamint más nevére szóló iratokat és bankkártyát is találtak.

A férfit a DVRK nyomozói lopás bűntett és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.