Csoportos rablás miatt kell felelniük

2021. 05. 17., h - 16:02
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Járásbíróság mind a négy fiatal letartóztatását elrendelte.

Mint arról korábban hírt adtunk, a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy hajdúdorogi, egy debreceni és két hencidai lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a négyfős fiatalokból álló társaság Debrecenben, a Mata János utcában sétált 2021. május 14-én nem sokkal dél után, amikor megbeszélték, hogy elveszik egy nő táskáját. Követni kezdték a 76 éves asszonyt, majd a társaság egyik tagja, egy 17 éves fiú ellökte, és elvette tőle a táskáját. A nő elesett és súlyos sérüléseket szenvedett. A bűncselekmény után mind a négy fiatal elfutott a helyszínről.

A bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek és adatot gyűjtöttek. A nyomozók rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, akik elfogása érdekében hajtóvadászatot indítottak. Az összehangolt intézkedések eredményeként a társaság tagjait még aznap délután előállították.

A négy fiatalt gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2021. május 17-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.