Diáktársától lopott

2019. 03. 30., szo - 08:10
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csongrádi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a székkutasi fiatallal szemben, aki egy hordozható hangszórót lopott el, az egyik helybéli kollégiumból.

A fiatalkorú gyanúsított – aki maga is a diákszállás lakója – 2019. március 1-jén kora délután ment be az egyik szobába, ahol felfeszítette a szekrényt, és kivette abból a bluetooth-os hangfalat. Ezt követően hétvégére hazautazott.

A Csongrádi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja néhány órán belül megállapította a feltételezett elkövető személyazonosságát, aki gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, amikor tudomására jutott, hogy a nyomozók keresik, elrejtette zsákmányát egy út melletti bokros részen. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A rendőrök a hangszórót lefoglalták, és visszaadták tulajdonosának.

A Csongrádi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.