Drogdíler lakásában kutató rendőröktől akart kábítószert venni egy férfi

2020. 06. 04., cs - 05:35
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök egy kábítószer-kereskedő elfogását követően tartottak kutatást a díler lakásán, amikor a gyanútlan "vevő" érkezett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság járőrei közúti ellenőrzés miatt állítottak meg egy autót 2020. június 2-án éjjel az Izabella utcában. A járőrök az ellenőrzéskor az autó utasterében marihuána szagot éreztek, ezért a három utasnak átnézték a csomagjait és a ruháikat. Az egyik utas, a 35 éves C. Dániel táskájának átvizsgálásakor több, kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök, az autóban ülő két másik férfi pedig elmondta a rendőröknek, hogy nem sokkal korábban kábítószert fogyasztottak.

A járőrök mindhárom férfit elfogták, és előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A nyomozók C. Dániel táskájában közel fél kiló marihuánát, valamint 30 gramm kábítószergyanús anyagot, mérleget, dohánypapírt és 150 ezer forintot találtak. A férfi lakásán ezt követően a nyomozók kutatást tartottak, ahol további kábítószereket foglaltak le; több mint egy kiló marihuánát, valamint 28 gramm kábítószergyanús anyagot.

Az autó másik két utasánál a rendőrök kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, mely mindkét férfi esetében pozitív eredményt mutatott; a 37 éves budapesti K. Gábort és a 41 éves szintén budapesti R. Gáspárt a rendőrök kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki gyanúsítottként, velük szemben az eljárást szabadlábon hagyásuk mellett folytatják.

A rendőrök a C. Dánielnél tartott kutatást követően széleskörű adatgyűjtést végeztek, mely során kiderítették, hogy a 35 éves férfi a 40 éves budapesti Sz. Balázstól vásárolta a kábítószert. Az erzsébetvárosi nyomozók a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály és a Kábítószerbűnözés Elleni Osztály munkatársaival közösen június 3-án délután egy Murányi utcai lakásban elfogták Sz. Balázst. A díler lakásán tartott kutatás során a rendőrök egy kiló marihuánát, valamint kábítószer értékesítéséhez használt precíziós mérlegeket, simítózáras tasakokat, mobiltelefonokat és közel 600 ezer forintot foglaltak le. A rendőrök intézkedésekor a díler egyik vevője is megjelent a lakásnál; V. Viktor a neki ajtót nyitó nyomozótól szeretett volna marihuánát vásárolni. A gyanútlan vásárlót a rendőrök elfogták, és mintavételre előállították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 35 éves C. Dánielt és a 40 éves Sz. Balázst kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.