Drogot kerestek, pénzt és ékszereket raboltak Győrben

2019. 03. 15., p - 05:54
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül elfogták a bűncselekmény két elkövetőjét, míg harmadik társukat elfogatóparancs alapján keresik.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. március 12-én az esti órákban arról, hogy aznap 2 és 3 óra között rablás történt egy győri társasház egyik lakásában. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy hajnali 3 óra körül három ismeretlen csengetett be hozzá, akik magukat rendőrnek kiadva drogot kerestek. A férfiak fegyverrel vagy annak utánzatával fenyegetőzve követelték a kábítószert, majd kutatást végeztek a lakásban, és készpénzt, valamint órákat és egy karláncot vittek el magukkal. A rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül beazonosították a három elkövetőt, egyiküket - 2019. március 13-án a délutáni órákban - sashegypusztai otthonában fogták el. A férfi lakásán tartott házkutatás során megtalálták a sértettől ellopott órákat, valamint gáz- és riasztófegyvereket foglaltak le. A másik elkövetőt 2019. március 14-én délután fogták el.

Harmadik társukat még elfogatóparancs alapján keresi a rendőrség.

A 39 éves és a 26 éves győri férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mindkettőjüknél pozitív eredményt mutatott.

A nyomozók G. Attilát és A. Rolandot - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki fegyveresen elkövetett rablás bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tábor a bűn ellen

Első ránézésre vízparti nyári tábor. Alaposabb vizsgálat után kiderül, a rendőrség társadalomban betöltött szerepének átfogó, gyakorlati közvetítése tizenéveseknek.

 

Kutyák és lovak a nyílt napon

Gyerekzsivajtól és kutyaugatástól volt hangos május 28–29-én a nyílt nap Dunakeszin, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ telephelyén.

 

Forgalmas Paks

Paks az 50 ezer lakost számláló járás központja.

 

Szépkorúak az utakon

A Pest megyei zsaruk ezúttal a korosabb, aktív sofőrökkel vették végig elméleti és gyakorlati programon életkor és járművezetés összefüggéseit, ezzel is rámutatva a bizton­ságos közlekedés egyik kívánalmára: az önismeret fontosságára.