Dühében törte be a szélvédőt

2019. 05. 16., cs - 09:19
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rongálás Siófokon.

Az eljárás adatai alapján 2019. május 15-én 12 óra 20 perckor egy siófoki áruház mélygarázsában ismeretlen tettes betörte egy parkoló tehergépkocsi bal hátsó szélvédőjét, majd távozott a helyszínről. A rendőrök kamerafelvételek alapján beazonosították a gyanúsítottat, akit még aznap elfogtak és előállítottak a Siófoki Rendőrkapitányságra. A 45 éves békési lakost a nyomozók rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. K. Imre vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hogy a parkolóban dühös lett, mert nem tudta megközelíteni a saját járműve vezetőoldali ülését az időközben melléparkoló teherautó miatt, ezért mérgében ráütött.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.