Egy 22 évvel ezelőtti leszámolás elkövetőjét fogta el az NNI

2021. 02. 04., cs - 10:50
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

K. Gábort azzal gyanúsítják, hogy 1999. április 25-én egy budapesti lakásban lelőtte egyik ismerősét. 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya folytat nyomozást az 1999. április 25-én a Budapest XI. kerület Karinthy Frigyes úton elkövetett emberölésben. Az ügyet, melyet annak idején nem sikerült teljeskörűen felderíteni, a több mint húsz év alatt többször elővették. A KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya 2020 őszén a nyomozás továbbfolytatásáról határozott, melynek során újabb bizonyítékok kerültek látókörükbe.    

Ezek alapján került sor 2021. február 3-án arra az összehangolt rendőri akcióra, melyben a készenléti rendőrök mellett részt vett a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége is. Ekkor fogták el az 52 éves K. Gábort. Azzal gyanúsítják a dunakeszi férfit, hogy egy lőfegyverrel ő ölte meg a 36 éves áldozatot a Budapest, Karinthy Frigyes úton lévő albérletben. 

A férfit gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, letartóztatásáról később dönt a bíróság.     


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.