Egy éjszaka alatt két autót kötött el – őrizetbe vették a rendőrök

2021. 01. 26., k - 07:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 24 éves férfi sajátos módját választotta annak, hogy eljusson egy szomszédos településre. Jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a biharkeresztesi rendőrök.

A Biharkeresztesi Rendőrőrs járőre 2021. január 23-án éjfél körül megállított egy Suzuki típusú személyautót, majd igazoltatta a vezetőjét. A 24 éves férfi már arra se tudott magyarázatot adni, hogy a kijárási korlátozás ellenére miért kocsikázik az éjjeli órákban, amikor pedig arról kérdezte a rendőr, hogy milyen jogcímen vezeti ő más autóját, akkor végképp elállt a szava. Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a gépkocsi vezetője soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel. Ha ez nem lett volna elég, az egyenruhás alkoholszondát alkalmazott vele szemben, ami pozitív értéket mutatott.  A rendőrőrsön gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, valamint a gyorsteszt alapján arra is fény derült, hogy a 24 éves férfi kábítószert is fogyasztott.

Részletes beismerő vallomást tett, és az elejétől elmesélte az éjszaka történéseit. Mint kiderült, a Suzuki már a második jármű volt, amit jogtalanul vett magához. A berekböszörményi férfi Komádiba akart menni, ezért egy parkoló kisteherautót elkötött, de túl ittasnak érezte magát a vezetéshez, így egy barátját kérte meg, hogy vigye el a járművel.  Az ismerős ugyan többször megkérdezte tőle, hogy kié a teherautó és a tulajdonosa tud-e róla, hogy a férfi eljött vele, ő viszont mindannyiszor azt a választ adta, hogy kölcsön adták neki. Már csak menet közben árulta el barátjának, hogy egyébként a járművet ellopta, aki ezt meghallva azonnal megállt és faképnél hagyta őt. A gyanúsított azonban nem adta fel eredeti célját és átült a volánhoz. Sokáig nem tudott kocsikázni, mivel egy útárokba hajtott, ahonnan gyalog folytatta útját.  Dolga végeztével a hazajutás okozott újabb fejtörést neki. Ekkor talált rá Magyarhomorog településen a Suzukira, amiben ugyancsak benne volt a kulcs, ezért beindította és elindult vele. A rendőrnek azonban hamar gyanús lett az éjszaka közlekedő autó.

Kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették a férfit és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Biharkeresztesi Rendőrőrse jármű önkényes elvétele bűntett, valamint járművezetés ittas és bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben. Engedély nélküli vezetés és a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt pedig szabálysértési feljelentést tettek ellene.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.