Egy férfi holttestét találták meg Monok külterületén

2021. 09. 14., k - 19:50
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök néhány órán belül két fiatalkorút állítottak elő, akik a megalapozott gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazták a sértettet, hogy a helyszínen elhunyt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettessel szemben.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2021. szeptember 14-én 14 óra 30 perc körül Monok külterületén egy 77 éves – akkor még ismeretlen kilétű - férfi holttestét találták meg, akinek halálát az elsődleges vizsgálatok alapján idegenkezűség okozta.

A bevezetett intézkedések eredményeként a rendőrök a bejelentést követő pár órán belül megállapították az elhunyt kilétét, illetve azonosítottak és a rendőr-főkapitányságra előállítottak két fiatalkorút, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatók.

A bűncselekménnyel kapcsolatos eljárási cselekményeket a rendőrség jelenleg is végzi, a gyanúsítottak kihallgatása folyamatban van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.