Egy nap alatt két üzletből loptak

2019. 08. 24., szo - 09:06
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyöngyösi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A nyomozók azzal gyanúsítanak egy 26 éves és egy 27 éves lőrinci férfit, hogy 2019. május 9-én a gyöngyösi áruházban különböző ruhákat tettek a kosárba, majd bevitték a próbafülkébe, ahol azokról az áruvédelmi eszközt fogóval eltávolították. Távozáskor csak italokat fizettek ki, a ruházati termékeket el akarták lopni, de a kijáratnál a biztonsági őr visszatartotta őket a rendőrök kiérkezéséig. K. Balázsról és K. Attiláról kiderült, hogy aznap, elfogásukat megelőzően még az egyik hatvani üzletből is tulajdonítottak el ruhákat és szerszámot.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság a lopás bűncselekmény gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.