Egy órán belül elfogták a rendőrök a nyíregyházi rablás feltételezett elkövetőjét

2021. 10. 16., szo - 09:03
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók a 21 éves férfit őrizetbe vették.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. F. 21 éves kisvarsányi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2021. október 15-én együtt italozott két ismerősével Nyíregyházán, amikor előzetes szóváltás után 43 éves társát egy alkalommal arcon ütötte, aki ettől a földre esett és elvesztette az eszméletét. B. F. a bántalmazott férfi ruházatát átkutatta és kabátja zsebéből kivette a cigarettáját és ötezer forintnyi készpénzét, majd sietve távozott. A rendőrök a bejelentés után haladéktalanul megkezdték az elkövető felkutatását, akit egy órán belül a helyszín közelében elfogtak és a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a 21 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.