Egy perc alatt elfogták a kifosztót

2019. 07. 07., v - 11:27
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A VI. kerületi térfigyelő központ észlelése alapján a BRFK Közrendvédelmi Főosztály járőrei a Nyugati téren elfogták azt a férfit, aki egy padon alvó férfi telefonját ellopta.

A 48 éves ercsi lakos, G. György 2019. július 6-án 1 óra 44 perckor Budapest VI. kerületében, a Nyugati téren egy alvó férfi nadrágjának a zsebéből kivette a mobiltelefonját. A Terézvárosi Térfigyelő Központ munkatársai észlelték a bűncselekményt és azonnal értesítették a Nyugati Pályaudvari alosztály rendőreit.

A járőrök a pontos személyleírás alapján 2019. július 6-án 1 óra 45 perckor G. Györgyöt a helyszín közelében elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A rendőrök a férfinél megtalálták az ellopott mobiltelefont, amit visszaadtak a sértettnek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a férfit kifosztás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.