Egyszer csak ott voltak a rendőrök

2021. 12. 13., h - 11:17
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Erre eszmélt az a 40 éves betörő, akit egy órán belül elfogtak. Egy budakeszi könyvesboltba tért be zárás után, kiürítette a kasszát, majd hazament.

Az üzlet riasztója szólalt meg 2021. december 12-én délután. A tulajdonos fia értesítette a rendőrséget, miután a betört ajtóval szembesült. A kiérkező járőrök adatgyűjtése hamar eredményt hozott, a bejelentés után egy órával már a gyanúsított kihallgatása zajlott.

A 40 éves helyi férfit otthonából állították elő, miután az ágyon ülve, sörrel a kezében megtalálták. Ahogyan későbbi vallomásában megjegyezte: „ott ültem az ágyon és egyszer csak ott voltak a rendőrök”.

A betörést beismerte, bár állítása szerint csak foszlányok maradtak meg benne a nem sokkal korábban történtekből, mivel reggel óta ivott. A feje felett összecsapó hullámok, a felgyülemlett problémák és a pénztelenség miatt pálinka-sör kombinációval akart felejteni. Hazafelé tartva látta meg az üzletet, hirtelen döntött úgy, legyűri a zárt ajtót és bemegy pénzt keresni. Három rúgással szabaddá tette az utat, majd belépve kezdett ocsúdni, hogy egy könyvesboltba tévedt. Első döbbenetén túljutva megkereste a kasszát, kimarkolt néhány ezer forintot, majd a kiutat kutatta. Ha elsőre nem is, de végül megtalálta az ajtót, aztán hazasétált. Ismerős terepre érve ledobta magát az ágyra, sört nyitott és próbált volna tovább felejteni, amikor rendőrök tódultak otthonába, majd elfogták.

Nagyon megbánta tettét, bizonygatta, hogy fiatalkori vagyon elleni bűnbeesései óta jó útra tért, ahogyan fogalmazott: „amit csináltam, az a hülyeségem netovábbja!”

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.