Életveszélyes féltékenység

2021. 06. 21., h - 10:50
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Kilencszer szúrta meg válófélben lévő felesége barátját egy férfi Budapesten, életveszélyes sérüléseket okozva. A BRFK nyomozói két és fél órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.

Emberölés bűntett kísérlet miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya a 44 éves L. Attilával szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2021. június 20-án hajnali 4 órakor a főváros XIV. kerületében, az utcán késsel támadt válófélben lévő feleségére. A nő jelenlegi barátja a támadó elé állt, aki erre kilencszer megszúrta, illetve megvágta őt. Az asszony megpróbálta kicsavarni férje kezéből a kést, közben ő is megsérült. Végül a nő apjának sikerült lefegyverezni az őrjöngőt, aki autójával elmenekült. A megkéselt férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba.

A férfit a BRFK Életvédelmi Osztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói két és fél órán belül a XVIII. kerületben fogták el.

L. Attilát emberölés bűntett kísérlet megalapozott gyanújával hallgatták ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, de vallomást nem tett. A fővárosi nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.