Életveszélyesen bántalmazta

2018. 06. 22., p - 07:55
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók vádemelési javaslattal zárták annak a biztonsági őrnek az ügyét, aki egy erzsébetvárosi szórakozóhely előtt bántalmazott egy férfit.

A nyomozás adatai szerint a 23 éves R. Róbert 2017. június 22-én 1 óra körül Budapest VII. kerületében, egy Dob utcai szórakozóhely előtt egy férfit – előzetes szóváltást követően – úgy megütött, hogy a földre esett és az eszméletét vesztette. R. Róbert ezután elmenekült a helyszínről.

A rendőrök még aznap azonosították a biztonsági őrként dolgozó R. Róbertet, aki 2017. június 22-én feladta magát a rendőrségen. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a sértett a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai az életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt indított nyomozást befejezték és a keletkezett ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.