Életveszélyt okozó testi sértés Pécsett

2020. 07. 15., sze - 16:21
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták, majd őrizetbe vették azt a pécsi férfit, aki ismerősét bántalmazta.

A rendőrségre 2020. július 13-án 23 óra 6 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Pécsett, a Fischer Béla utcában az egyik ház udvarán fekszik egy férfi, és vérzik a feje. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a sérült személy egy 30 éves majsi férfi, majd értesítették a mentőket. A sérültet kórházba szállították, ahol megállapították, hogy életveszélyes koponyasérülést szenvedett. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy azért sérült meg, mert egyik ismerőse bántalmazta. A rendőrök beazonosították, majd július 14-én lakásán elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 22 éves pécsi férfit, és előállították a rendőr-főkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy a sértett megjelent a lakásán, ahol szóváltásba keveredtek, majd többször megütötte vitapartnerét.

A gyanúsított ellen – őrizetbe vétele mellett – életveszélyt okozó testi sértés elkövetése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, és kezdeményezték a férfi letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

 

Talált Trabant visszajár

Nem akart elázni egy kerékpáros férfi, ezért meglovasított egy lezáratlan kocsit Tolnában.

 

Kimaxolta

Sebességmérés a XVIII. kerületben.