„Elfelejtkeztem róluk” mondta gyanúsítotti kihallgatásán a nő

2021. 02. 20., szo - 09:24
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság befejezte egy állatkínzás miatt indított ügy vizsgálatát.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy nővel szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2020. november 9-ét megelőző időszakban egy hajdúdorogi ingatlan udvarán három kutyát madzagokkal és láncokkal fákhoz kötött ki. A nő októberben egy másik lakásba költözött, de a hátrahagyott állatoknak huzamosabb ideig nem adott enni és inni, ennek következtében két eb elpusztult. Harmadik társukat állatvédők  mentették meg, és értesítették a rendőröket.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 46 éves hajdúdorogi nőt, aki beismerő vallomást tett. Magyarázata az volt tettére, hogy a költözést követően elfelejtkezett a kutyákról.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Csak egy napig örülhetett

A rendőrök alig 24 órán belül azonosították és elfogták azt a baksi férfit, aki egy ismerőse házából vitt el arany ékszereket. Lopás miatt indult ellene eljárás.

 

Elkapták a tapolcai ámokfutót

Ámokfutó törte-zúzta a gépkocsikat Tapolcán és környékén. Volt, akit lesodort az útról, volt, akivel szándékosan ütközött.

 

Hogy ne legyen halálos a döntés

Április első napjai óta egy meglehetősen sokkoló, az érzelmeket erősen megmozgató film kering az interneten: Te döntesz… a kanyarban!