Elfogás a ködben

2021. 11. 24., sze - 10:33
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Még a vasútállomáson tetten érte a ceglédi járőr azt a 17 éves fiatalembert, aki nem sokkal korábban „önkifejezéseként” kidekorált egy emeletes vonatot. Először tagadott, később beismerte a rongálást.

Egy bejelentésre reagálva érkezett rendőr 2021. november 22-én 3 óra 15 perckor a ceglédi vasútállomásra. Egy mozdonyvezető jelezte, hogy a személyvonatot, amellyel menetrend szerint indulnia kellett volna, valaki összefestette. Miközben a járőr próbált a kihalt állomáson a vasútőröktől információkat szerezni, meglátott egy aluljáró felé igyekvő, gyakran hátrafelé tekingető fiatalt. Utána eredt, megszólította és látva festékes ruháját kérdezgetni kezdte, majd átnézte hátizsákját. Már a foltos öltözék is erős gyanút ébresztett benne, a táskában talált festékszóró palackok alátámasztották sejtését. A fiatal egy mesével próbálta elaltatni a rendőr gyanúját, mondván egy számára ismeretlen férfi rongálta meg a szerelvényt, tőle kapta a festékeket is. Azt kapta feladatul, hogy telefonjával rögzítse az ismeretlen festői ténykedését. A járőrt kíváncsivá tették a mondottak, a felvétel megerősítette eredeti gyanúját, a fiatalember pedig belátta, hasztalan tovább utánozni Háry Jánost.

A szerelvény egyik kocsijának oldalára festett, 2 méter x 5 méteres firka a vasúttársaságnak legalább 50 ezer forintos kárt keleztetett.

A 17 éves vecsési fiatalember a Ceglédi Rendőrkapitányság előállító helyiségébe került, kihallgatásán mindent bevallott. Állítása szerint számára ez egy önkifejezési forma. Otthonról céltalanul indult el aznap, Cegléden kötött ki, majd meglátta az emeletes vonatot és hirtelen ötlettől vezérelve élte ki képzőművészet iránti szeretetét.

A fiatalkorú ellen rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.