Elfogásáig üldözték

2021. 08. 13., p - 06:53
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunakeszi járőrök felkutatták, és elfogták, az életvédelmi vizsgálók őrizetbe vették azt a 27 éves férfit, aki késszúrásokkal zárt le egy veszekedést. Áldozata a kórházban belehalt sérüléseibe.

Hangos segélykiáltás verte fel 2021. augusztus 11-én éjszaka a már elcsendesült gödi utcát: egy nő próbált segítséget kérni, miután párja rátámadt. Egy éppen hazaérkező férfi is hallotta a kétségbeesett kiáltást és a hang irányába kezdett szaladni, miközben ráordított a nőt bántalmazóra, aki jobbnak látta futva menekülni a helyszínről. Az árokban sorsára hagyott és összeszurkált nőhöz segítője mentőt és rendőröket hívott. A 34 éves nőn a kórházban azonnali műtétet kellett végrehajtani, állapota életveszélyes és kritikus volt.

A helyszínre érkező dunakeszi járőrök a környéket és a támadó menekülési útvonalát végig járva igyekeztek minél több információt összegyűjteni, bár már akkor sejthető volt a tettes személye. Az áldozat és barátja hónapokkal azelőtt ismerkedett meg, kapcsolatuk azonban az utóbbi időben megromlott. A férfi rendszeresen fenyegette párját, nem akarta, és nem engedte, hogy viszonyuk véget érjen. Az első számú gyanúsítottá tehát az a 27 éves férfi vált, akiért tűvé tették az egész várost, végül 1 óra 50 perc körül, közel 2 kilométerre a helyszíntől elfogták. A bűncselekmény eszközét, a véres pillangókést menekülési útvonalán, egy mogyorófa mögött megtalálták a rendőrök.

A dunakeszi illetőségű K. László kihallgatásán nem tett vallomást, kérdésekre nem válaszolt.

Őrizetbe vétele mellett indult ellene büntetőeljárás emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán, egyben kezdeményezték letartóztatását.

Az orvosok küzdelme ellenére az életveszélyes állapotban kórházba vitt nő 2021. augusztus 12-ére virradóra belehalt elszenvedett szúrt sérüléseibe, ezért a rendőrség az elkövetett bűncselekményt emberölés bűntettévé átminősítette.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.