Elfogták a rablás feltételezett elkövetőjét a keszthelyi rendőrök

2021. 02. 05., p - 08:18
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi egy idős nő táskáját megszerezve benne irataival, telefonjával, pénztárcájával elfutott a helyszínről.

A megalapozott gyanú szerint 2021. január 2-án délután egy 27 éves kántorjánosi férfi Keszthelyen a Zsidi úton elvette egy idős nő táskáját, benne személyes tárgyaival, majd elmenekült a helyszínről. Az ügy részleteiről dr. Andor László rendőr alezredes, kapitányságvezető, és Kozma István rendőr alezredes bűnügyi osztályvezető adott tájékoztatást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.