Elfogták a rendőrök a csaló nőt

2020. 03. 20., p - 15:17
Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Koronavírus elleni vakcinát próbált eladni egy siófoki péküzem tulajdonosának.

Az eljárás adatai alapján 2020. március 18-án 11 órakor egy siófoki péküzem tulajdonosát felhívta egy nő, aki magát a pécsi ÁNTSZ munkatársának kiadva felszólította a sértettet, hogy utaljon át egy megadott számlaszámra több millió forintot 100 darab koronavírus elleni vakcináért és a cég telephelyeinek fertőtlenítéséért, ellenkező esetben az üzemet bezárják. A cég tulajdonosa nem küldte el a kért összeget, hanem rögzítette a hívást és feljelentést tett a rendőrségen.

A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként a hangfelvétel és a híváslista alapján egy nap alatt azonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2020. március 19-én este a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály egyenruhásainak közreműködésével elfogtak, lakhelyén házkutatást tartottak, majd előállítottak a Siófoki Rendőrkapitányságra.

A siófoki nőnél tartott házkutatás alkalmával a rendőrök lefoglalták a híváshoz használt mobiltelefont, valamint más bűncselekményből származó tárgyakat is találtak.

A nyomozók a 36 éves L. Zsuzsát nagyobb értékre elkövetett csalás kísérlet bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozásra.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: rendőrkézen a színesfémtolvajok

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot abban az ügyében, amelyben az eljárás adatai szerint három férfi több mint kettőezer-ötszáz kilogramm rézkábelt tulajdonított el.

 

Fának ütközött a menekülő sofőr

Egy sofőr Kecskemét belterületén jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet, és nem állt meg a rendőri jelzés ellenére sem. Menekülés közben több szabályszegést is elkövetett, végül balesetet szenvedett. A járműben tartózkodó három személy ezután is menekülni akart, végül az egyenruhások elfogták őket.