Elfogták a tojásdobálókat

2019. 11. 23., szo - 07:12
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök két kazári lakost állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 19 éves és egy 18 éves kazári lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a két férfi és további két társa 2019. október végétől egészen november 17-ig – több alkalommal – Salgótarjánban, Mizserfa és Mátraszele településeken egy mozgó gépjárműből tojással dobálták meg a járókelőket.

A nyomozók a széleskörű adatgyűjtés alapján a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 és 18 éves férfit beazonosították, 2019. november 22-én elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. Két társuk felkutatása és elszámoltatása folyamatban van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.