Elfogták, megtalálták, visszaadták

2019. 04. 10., sze - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK unokázós nyomozócsoportjának kollégái Pécelen fogták el azt a két férfit, akik ékszereket és pénzt csaltak ki idős emberektől.

Egy újbudai idős asszonyt 2019. március 30-án este felhívott egy ismeretlen férfi, magát unokájának kiadva azzal, hogy balesetet okozott a Hungária körúton, és készpénzre vagy ékszerre lenne szüksége, ahhoz hogy az okozott kárt megtérítse, és akkor nem indulna ellene rendőrségi eljárás. A sértett az előadottak alapján elhitte, hogy az unokájával beszél, és a lakásához érkező férfinak – egy 53 éves öregcsertői lakosnak – átadta az arany ékszereit, valamint 350 ezer forintot.

Ugyanezzel a módszerrel 2019. április 7-én este egy péceli idős házaspárt is tévedésbe ejtettek, de a pénzátvételt követően Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós bűncselekmények felderítésére alakult nyomozócsoport kollégái elfogták az 53 éves férfit és az autóban várakozó társát, a 45 éves budapesti B. Edét. A nyomozók az öregcsertői férfinál egy borítékban hiánytalanul megtalálták az idős házaspár hétezer euróját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a két férfit előállították és őrizetbe vételük mellett csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kollégái 2019. április 8-án visszaadták a lefoglalt pénzt a péceli házaspárnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.