Elhajtott egy őrizetlenül hagyott autóval - a ferencvárosi rendőrök elfogták

2021. 01. 10., v - 10:07
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gépkocsival balesetet is okozott.

Járó motorral őrizetlenül hagytak egy autót 2020. december 30-án 18 óra körül Budapest IX. kerületében, a Haller utcában. Egy férfi észrevette a nyitott autót és elhajtott vele. Nem jutott messzire, egy szabálytalan megfordulást követően az Üllői úton elsodort egy segédmotor-kerékpárost, majd a baleset után a gépkocsit egy VIII. kerületi kórháznál hagyta.

A IX. kerületi nyomozók azonosították a 45 éves A. Attilát, akit 2021. január 6-án elfogtak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a férfit jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanújával hallgatták, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A baleset körülményeit szabálysértési eljárás keretében vizsgálják.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.