Elkölteni sem volt idejük a zsákmányt

2019. 10. 20., v - 06:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök tíz perc alatt elfogták azt a három férfit, akik a gyanú szerint betörtek egy óbudai lakásba és onnan pénzt vittek el.

A rendelkezésre álló adatok szerint három férfi autózott Óbudán 2019. október 17-én 20 óra körül. A gyanú szerint olyan lakást kerestek, ahova könnyű szerrel be tudnak törni. A három férfi a Kolostor úton állította le az autóját, gyalog a Kiscelli közbe mentek és egy földszinti lakás teraszajtaját feszítették fel, majd bementek és átkutatták a lakást. Az ingatlanból végül 20 óra 15 perckor több mint 50 ezer forintnyi pénzzel és valutával távoztak, beszálltak a kocsiba és elhajtottak a helyszínről.

A Vagyonvédelmi Osztály nyomozói tíz perccel később a Róbert Károly körúton igazoltatták és elfogták a feltételezett elkövetőket. A 67 éves budapesti B. László volt a sofőr; utasainál, a 44 éves miskolci L. Attilánál és az 51 éves budapesti L. Józsefnél a rendőrök megtalálták és lefoglalták az ellopott pénzt.

A három férfit előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Vagyonvédelmi Osztályának épületébe, ahol – őrizetbe vételük mellett – lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.  ​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.