Ellopták egy fesztiválozó mobiltelefonját

2017. 08. 11., p - 11:49
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A két nőt a rendőrök a helyszínen elfogták és visszaadták a sértettnek a mobiltelefonját.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 26 éves budapesti B. Viktória és a 27 éves baktalórántházi B. Zsanett 2017. augusztus 10-én az esti órákban a Hajógyári-szigeten kilopta egy fesztiválozó táskájából a mobiltelefonját.

Az elkövetőket a biztonsági őrök még a fesztivál helyszínén észrevették, majd a két nő ruhájának átvizsgálásakor megtalálták a korábban ellopott mobiltelefont, és további, feltehetően bűncselekmény elkövetéséből származó telefonokat, valamint festipay kártyákat.

Ezt követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai visszaadták a sértettnek a mobiltelefonját, majd a két nőt előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol – őrizetbe vételük mellett – lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozók előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.