Előbb segített, majd lopott, végül elfogták a rendőrök

2020. 05. 25., h - 16:12
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A püspökladányi rendőrök pár órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt, az eltulajdonított több százezer forintot pedig visszaadták a sértetteknek.

A rendőrségre 2020. május 22-én 13 óra körül tett bejelentést egy bárándi házaspár arról, hogy valaki ellopta a félretett pénzüket a lakásukból. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és a gyors adatgyűjtésnek, valamint tanúkutatásnak köszönhetően hamar a látókörükbe került egy 20 éves férfi. A beszerzett adatok és a helyszíni szemle megállapításai arra utaltak, hogy a házaspárt egyik ismerősük lopta meg. A fiatal férfi a sértetteknek többször segített a bevásárlásban. Ez esetben gyógyszereket vett nekik, azonban észrevette, hogy az 53 éves asszony a párna alól, egy táskából vette elő a pénzt. Ezt követően elterelte a házaspár figyelmét, és meglopta őket. A sértettek már csak a férfi távozása után döbbentek rá, hogy eltűnt a táskából az összes pénz.

A járőrök és a nyomozók nagy erőkkel a férfi keresésébe kezdtek, és két órán belül Püspökladányban el is fogták. Ruházatát átvizsgálták és hiánytalanul megtalálták a több mint 600 ezer forintot, amit lefoglaltak, majd visszaadtak a sértetteknek. A rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók a sárrétudvari lakost, amely során beismerő vallomást tett.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Földkábelt loptak

Két szlovák férfi a munkahelyéről lopott vörösréz kábeleket, amit később értékesíteni akartak. A komáromi rendőrök elfogták és kihallgatták a tetteseket.

 

Négy évtized egy munkahelyen

Negyven év munkaviszony után nyugállományba vonult a Csongrád Megyei Rendőr- főkapitányság állományából Csenkeiné Örkényi Eleonóra. A pénzügyi szakember egész életében egy területen dolgozott.