Előre kitervelték a betörést

2018. 09. 25., k - 13:49
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fehérgyarmati rendőrök a 22 éves gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségnél.

A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság lopás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást L. Elek 22 éves tiszakóródi és B. Richárd 21 éves szatmárcsekei lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfiak 2018. május 22-én 23 órakor befeszítették egy tiszacsécsei lakóház bejárati ajtaját, majd a konyha helyiségbe jutva kutatásba kezdtek. A zajra felébredt a lakóház tulajdonosa, amit a gyanúsítottak észrevettek, így értékek nélkül elmenekültek a helyszínről. A fehérgyarmati rendőrök a széleskörű adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították és 2018. július 23-án elfogták a feltételezett tetteseket. Gyanúsítotti kihallgatásuk során mindketten beismerő vallomást tettek. Elmondták, hogy tudomásuk volt arról, hogy a sértett nagyobb összegű készpénzt tart a lakásán, ezért megállapodtak, hogy azt eltulajdonítják. A gyanúsítottak alaposan felkészültek a bűncselekmény elkövetésére, megfigyelték a tulajdonos szokásait, mozgását, és még tervrajzot is készítettek, hogy a lopást eredményesen véghezvigyék. A nyomozás adatai szerint a 22 éves férfi néhány hónappal később újabb vagyon elleni bűncselekményt követett el. Egy tiszakóródi lakóház bejárati ajtajának elrejtett kulcsát megtalálva bement az ingatlanba, és onnan készpénzt tulajdonított el. A rendőrök a férfit 2018. szeptember 21-én lopás vétség elkövetése miatt újból gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozó hatóság a továbbiakban előterjesztést tett L. Elek letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségnél.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.