Elpusztult a malac

2018. 05. 15., k - 09:52
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy debreceni férfival szemben állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bíróság elé állítást javasolnak a rendőrök.

A rendőrséget telefonon értesítette egy debreceni lakos 2018. április 15-én 17 óra 40 perc körül arról, hogy egy kertes ház udvarán egy férfi bántalmazott egy állatot.

A rendőrök a helyszínre mentek és az adatgyűjtést követően bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták T. Jánost, akit előállítottak a rendőrkapitányságra.

Az 59 éves férfi a megalapozott gyanú szerint egy vasvillát szúrt egy malac hátába, majd a lábainál fogva felemelte a sertést, földhöz vágta, majd a disznóólba dobta. Az állat a bántalmazás következtében elpusztult.

A nyomozók kihallgatták a debreceni lakost, aki beismerő vallomást tett és elmondta, hogy ideges lett az állatra, amikor az kiszabadult az ólból, ahová nem tudta visszaterelni.

T. Jánossal szemben a nyomozó hatóság a napokban befejezte az állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal továbbították az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A cél a szabályok betartatása

Csongrád megyében az elmúlt egy hétben húsz alkalommal intézkedtek a rendőrök szabálytalanul előző, nehéz tehergépkocsi vezetőkkel szemben. A cél a szabálytalankodók kiszűrése, a járművezetők széles körű tájékoztatása, ezáltal a balesetveszélyes szituációk megelőzése.