„Eltettem megőrzésre”

2020. 01. 28., k - 11:17
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a 39 éves férfi 2019. szeptember 2-án 16 óra 45 perc körül ellopta a sértett hajdúszoboszlói bankautomata nyílásában felejtett készpénzét.

A rendőrök a feljelentést követően adatot gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, amely eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt. Az egyenruhások a helyi lakost előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kihallgatták. A férfi elmondta, hogy az ottfelejtett egymillió forintot csak eltette megőrzésre, és várta, hogy valaki jelentkezzen érte. A rendőrök a gyanúsítottól lefoglalták a pénzt, amit visszaadtak a sértettnek.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.