Elvitte a teherautót, megfenyegette a tulajdonost- fotókkal frissítve!

2019. 09. 08., v - 09:18
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök elfogtak, gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek egy 32 éves férfit.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett és garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 32 éves zabari lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a férfi 2019. szeptember 7-én 18 óra körül Zabarban egy ház előtt nyitva hagyott teherautóba beült, majd az abban hagyott indítókulccsal beindította és azzal elhajtott. A zabari lakos a járművel közel száz méter megtételét követően egy fém kerítésoszlopnak, majd az árok szélén lévő fának ütközött. Ekkor a helyszínre érkező gépkocsi tulajdonosát a járműből kiszálló 32 éves férfibántalmazással fenyegette meg, majd a lakásáig üldözte, ahol az udvaron talált fém széket felkapta, és azzal az épület bejárati ajtaját többször megütötte.

A rendőrök elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a  32 éves férfit.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.