Embercsempészek Budapesten

2018. 03. 11., v - 15:34
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy kisteherautó rakterében öt migráns utazott.

A Készenléti Rendőrség munkatársai 2018. március 9-én 9 óra 10 perckor egy kisteherautót, illetve annak utasait ellenőrizték Budapest X. kerületében. A rendőrök megállapították, hogy a járművet vezető 45 éves budapesti Sz. Csaba és utasa, a 43 éves szintén budapesti B. Anikó kisteherautójuk zárt rakterében négy iraki és egy iráni állampolgárt - közöttük egy gyermeket - szállítottak, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.

A gépkocsit vezető férfit és a vele utazó nőt, valamint az öt migránst a járőrök a X. kerületi Rendőrkapitányságra előállították, majd a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság munkatársai a migránsokat a tompai tranzitzónába átkísérték további ügyintézés céljából, mind az öten menekültkérelmet nyújtottak be.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként beszerzett információk alapján másnap, 2018. március 10-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói a X., Kőbányai úton elfogták A. S. Tarek 44 éves jordán állampolgárt, aki a gyanú szerint megbízta Sz. Csabát és társát, hogy a külföldről érkező migránsokat vigye egy VIII. kerületi piac területére.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói A. S. Tareket, valamint Sz. Csabát embercsempészés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására. ​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.